Vidám forgatag közepén találkoztam vele, bájos volt, kék szemű és vidám akár a jegenye. Így szólt : " Kislány szabad egy táncra? Én alig tudtam azt mondani hogy "igen". A zenekar keringőt kezdett, s mindenkit elsodort a tömeg. Szeme tűzként parázslott, s mikor tekintete nevetett, éreztem már akkor, hogy az első percben megszeretett. Az egész este úgy telt, mint egy gyönyörű álom, búcsúzáskor a lány így szólt : imádom... Egy év telt el azóta, mely szállt mint a pillanat. Mi ketten gyakran találkoztunk, s loptunk egymástól forró csókokat. Azt hittem, hogy boldogok voltunk, és szeretünk nagyon... Munkából éppen a szürke aszfaltra léptem, mikor megpillantottam valakit, velem szembe jött az úton. Integetni akartam Neki, hisz Ő már messziről integetett de akkor észre vettem valamit, s nem emeltem fel a kezem. Kezét egy ismeretlen lány fogta... Ó milyen fájdalom volt ez nekem.. Éreztem, hogy lassan könnyek borítják el szemem. Hát így szeretett engem!.. Miért tette ezt velem..? Ó istenem! Én inkább meghalok.. a kanyarban feltűnt egy taxi s én váratlanul az utcára léptem. A többire már nem emlékszem... Kit legjobban szerettem sehol sem találtam. Akkor vettem észre, hogy mellettem egy test hever. Igen Ő volt a hős a bálról, ki saját testével védelmezett. Bár volt még benne élet, félig holt, félig eleven. De megszólalt : " Drágám az a lány a nővérem volt." A fiú ajkán egy vércsepp jelent meg. Gyenge kezével megszorította kezemet, utolsó erejét összeszedve, még egy mondatot suttogott el : Gondolj bármit én akkor is szeretlek!